máj 15

Határtalanul – erdélyi diákok a gimnáziumban

Az uniós pályázat keretében megvalósuló „Határtalanul” projekt résztvevői –dunakeszi és erdélyi diákok – május elején találkoztak a Radnóti Miklós Gimnázium aulájában. A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium tanulói a dunakeszi diákokkal közösen a népi építészet felfedezéséről készítenek közös tanulmányt három nyelven. … Teljes cikk

máj 15

Nyílt nap a Rendőrkapitányságon

Hagyományosnak mondható az a rendezvény, melyet tavasz tájékán a Dunakeszi Rendőrkapitányság udvarán rendeznek meg. A nyílt napon óvodásokat, iskolásokat fogadnak és a rendőri munka izgalmas tárgyi eszközeivel ismertetik meg a gyerekeket. Idén is volt rajzpályázat, melynek nyertesei ajándékot vehettek át. … Teljes cikk

máj 07

Kiváló eredménnyel búcsúznak a középiskolától

kamera 4

Ezekben a napokban zajlanak az érettségi vizsgák városunk egyetlen középfokú intézményében, a Radnóti Miklós Gimnáziumban. A három végzős osztálytól a ballagási ünnepségen köszöntek el tanáraik, diáktársaik. Varga Tibor igazgató elmondta, a végzős osztályok kiváló eredménnyel fejezték be középiskolai tanulmányaikat.

máj 07

Majális – új helyszínen

kamera 4

Együtt a város –Dunakeszi Családi Napok néven hirdette meg a Programiroda a május 1-jéhez kapcsolódó négy napos rendezvénysorozatot. Ennek jegyében a hagyományos majálissal indultak a programok. A korábbiakhoz képest annyi változás történt, hogy új helyszínen, a Katonadombon állították fel a … Teljes cikk

máj 07

Sportnap BMX versennyel

kamera 4

A Duna parton indult az első alkalommal megrendezett sportnap. Sárkányhajó és kajak-kenu bemutató után a Magyarság sportpályán várták a résztvevőket.  Több sportág is kitelepült, bemutatókat, versenyeket rendeztek. Legnagyobb érdeklődés a BMX pálya körül volt, ahol országos versenyt rendeztek. Szerencsére komolyabb … Teljes cikk

máj 07

Korzó a Duna parton

kamera 4

A Családi Napok keretében szombaton a Duna partra várták a dunakeszieket. Utcazenészek, kézműves sátrak, vendéglők, kávézók sora fogadta a látogatókat. Sokan sétálgattak családjukkal, vagy éppen kerékpárról nézelődtek. Sajnos az esti órákban az időjárás közbeszólt: a szakadó eső elmosta a meghirdetett … Teljes cikk

máj 07

Összefogással a város tisztaságáért

kamera 4

Sajnos az illegális hulladéklerakás még mindig jelentős környezeti károkat okoz. Ez főleg a település határain észlelhető, ahol az elkövetők tettenérése is szinte lehetetlen. Évről évre Nyíri Márton környezetvédelmi tanácsnok szervezésében többen is összejönnek, hogy megtisztítsák a környezetet. Magánszemélyek, pártok és … Teljes cikk